A galamb hús könnyen elkészíthető, és mivel nem kell sokáig főzni, a tápanyagok benne maradnak. Ezért a házi galamb becsinált leves esszenciája egykor orvosságnak számított. A galambot továbbá sosem hizlalják, így tényleg az egyik legjobb minőségű szárnyasról beszélhetünk.
Honnan tudom mindezt? Elmentem a III. Galamb- és Nyúlételek Gasztrofesztiváljára, Bölcskére, ahol nagy hagyománya van a házigalamb és házinyúl tartásának, így a helyiek minden csínját-bínját ismerik ezen állatok feldolgozásának és elkészítésének.
Az ország egyik legromantikusabb pincesorán, a Pincefaluban megrendezésre kerülő fesztiválon a helyi közösségek csoportjai indulnak. Elsőre az ember azt hinné, hogy pálinkázásban, de aztán – ahogy telik a nap – kiderül, hogy ez csak éppen annyira része a programnak, mint bármelyik eseményen, ahol emberek együtt főznek. A 23 induló csapat négy kategóriában tehet fogásokat a zsűri elé: leves, sült, pörkölt és ínyencség. Abban a kivételes helyzetben voltam, hogy bejárhattam abba a pincébe, ahol a Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter által delegált, borászokból, méhészekből és gasztronómiai szakemberekből álló zsűri kóstolt, így én is belekontárkodhattam mindenbe.
Reggel óta ácsingóztam arra, hogy megkóstoljam az olyan hangzatos nevű fogásokat, mint a szűzlányok pörköltje vagy a táncegyüttes táncos talpú tejszínes tapsilevese, de izgatta a fantáziámat a vadásztársaság nyúlhere pörköltje is. A teszt persze vakon ment, ahogy illik, így igyekeztem tálalás alapján szelektálni. Szükség is volt a hatvannál is több fajta étel előválogatásra, mert még az olyan jó ízlelőbimbókkal rendelkező szakik, mint a borászok vagy méhészek is elvesztik a fonalat 10-12 tétel után. A levesek többsége túl sósra sikeredett, de szerencsére a tolnai löszös borvidék olyan jó sillereket és rozékat ad a helyi borászoknak, hogy nem jelentett gondot mindig valami könnyű borral elválasztani egyik fogást a másiktól. A sültek esetében bátran használták a szakácsok a friss fűszernövényeket és házi lekvárokat, illetve sokan készítettek különleges mártásokat. Nagy örömömre szolgált, hogy a fesztivál alatt előkerültek olyan történelmi magyar párosítások, mint az alma-hagyma vagy a borban készített fokhagyma.
A fesztivál egyelőre inkább falunap, aki nem tudja, hogy mit és mikor kell keresni, az sose tudja meg, milyen egy gasztrofesztivál Bölcskén, mert se egy tábla, se egy cetli nem hirdeti az eseményt a településen. A szervezők – akik idén már országos ismertségű fellépőket is meghívtak a színpadra – azonban azt ígérik, hogy jövőre már nagyobb nyilvánosságot kap az ország egyetlen Galamb- és Nyúlételek Gasztrofesztiváljára. Én ennek szívből és gyomorból is örülök, mert nemcsak két elfeledett húsféléről, de egy nagyon vendégszerető közösségről és egy gyönyörű környezetben fekvő helyszínről is szól ez a történet, amelynek a negyedik fejezete jövő júniusban várható.