Bontott csirke

Jó, persze – gondolhatnánk – zacskós instant kajából bárki tud. De én friss alapanyagokról beszélek.

Régóta kerülgetem a Deliziát a Hegyvidék Központban, mert egy helyet sem hagyok ki, ami bizonyítja, hogy van élet a Culinarison túl is. A budai elitnek árazott üzlet fantasztikus választékot vonultat fel a friss tejtermékeken, felvágottakon és zöldségeken át a legkülönlegesebb csokoládékig, válogatott borokig, olajokig és bio bébi ételekig. Legtöbbször azonban csak egy bagettel és pár szelet sonkával sétáltam ki, mert még sem múzeumban jár itt az ember, hogy csak nézelődjön. (Bár a Swarovski kristályokkal kirakott kaviárhűtő akár még kiállítási darabnak is beillene.)

A lakás feldíszítése és a jelmez elkészítése után már nem nagyon szokott energia maradni a vendégváró fogások megtervezésére. Pedig nem kell sok hajcihő ahhoz, hogy ételben is megidézzük az este szellemét, vagyis szellemeit!

 A hozzávalók: virsli, mandula, ketchup

Ahogy egy korábbi bejegyzésemben ígértem, utánajártam, hogy csak marháskodnak vagy tényleg ennyire komoly ez a felhajtás a szürkemarha-hús körül. Annyira menő lett ugyanis a cucc, hogy a Kossuth Könyvkiadó gondozásában még receptkönyv is jelent meg hozzá!

Ezt már nem lehet annyiban hagyni, hiteles forrást kell találni. A dömsödi Szomor Húsüzem és Ökofarm tűnt a legközelebbi és legmegbízhatóbb forrásnak. A Kiskunsági Nemzeti Park területén működő gazdaság magyar szürkemarha állatállománya 2500 körül változó. 2010 elején nyitották meg húsfeldolgozó üzemünket, amelynek fő profilja a magyar szürkemarha-hús feldolgozása. Főleg szalámit készítenek, ami leginkább nemzeti parki védett területeken nevelkedett szürke marhából és bivalyból készül. Rögtön egy kóstolóval vártak, ahol a különböző ízesítésű és érlelésű szárazáruk ízét hasonlíthattam össze.

Bresaola mindenek felett
Egyik szalámi jobb volt, mint a másik, mégis az a sózott, pácolt, Olaszországban nagyon népszerű szendvicsbe való nyert nálam, amit bresaolának hívunk. Először Lombardiában szárították így a marhasonkát, többféle fűszerrel (babérlevéllel, borssal, borókabogyóval, rozmaringgal, kakukkfűvel, oregánóval) pácolva. A levegőn szárítás következtében víztartalma jelentős részét elveszti a hús, a fűszerektől pedig különleges aromát kap.

Mire jó egy késő őszi hétvége? Elsősorban vitamingyűjtésre. És az egyik legjobb forrása a vitaminoknak az úton-útfélen megtalálható csipkebogyó.

Vagy más néven hecsedli, ami tulajdonképpen a vadrózsa (rosa canina) áltermése, vagyis bőven találhatunk szépen termő bokrokat, bármerre járjuk a határt. Én futás közben bukkantam rá a képen látható dúsan termő bokorra, amely menetrend szerint be is érett az első őszi fagyok idejére. A blog háttérképének fotózásához szedtem párat, majd utánanéztem, hogy mennyire egészséges a csipke, és legközelebb már hátizsákkal mentem kocogni. Tízszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a citrom, de van benne magnézium, vas, kalcium, karotin, B1-, B2-, K és P-vitamin. Idegnyugtató és vérnyomáscsökkentő hatású, serkenti a gyomornedvek működését, fontos szerepet játszhat a szív- és érrendszeri betegségek, keringési zavarok gyógyításában. Vagyis, akár lekvárt, szörpöt, mártást, pálinkát vagy teát (forralni nem szabad!) készítünk belőle, megalapozhatjuk egészségünket a közelgő tél előtt.

Aki pedig nem olyan környezetben él, ahol hecsedli díszíti az utak mentét, az is egyszerűen hozzájuthat e remek vitaminbombához. Egyik kedvenc kézműves teakészítőm a Herbatea Manufaktúra, amely a Kárpát-medencében honos, bizonyítottan jótékony hatású, válogatott gyógynövényeket, mézet, fűszereket készít. Amikor a WAMP-on először fedeztem fel őket, vettem is a csipkebogyó mézükből, amit most – fellelkesedve a csipkeszüreten – gyorsan elő is ástam. Azóta minden nap megeszek egy-egy kanállal csak úgy magában, de az esti teát is gyakran ebből készítem a családnak. Szóval tessék lelkesen szüretelni és némi kísérletezés után fogyasztani, vagy előkészítve vásárolni a csipkebogyós termékeket, mert a természet vitaminforrásainál nincs jobb!

Azok a kedvenc kereskedőim, akik nemcsak a portékájukat kínálják, de a bölcsességüket is. A Rákóczi téri Vásárcsarnokban találkoztam Hortig Rezsővel, aki feleségével, Bertók Zsuzsával tanyasi sajtokat árul Lajosmizséről. Kizárólag sót, oltóenzimet és természetes növényi ízesítőt adnak a tejhez.

A kétféle tekerésű parenyicán akadt meg a szemem. Kérdeztem is a különbség okát. Rezső afféleképpen tekeri, mint a derékszíjat kellett a katonaságnál – nem is különböznek az ő keze közül kitekeredett sajtszerpentinek egymástól. Annál inkább az asszonyétól, aki többet pepecsel vele, mívesebben fonja a sajt köré a madzagot. Mindegyik gyönyörű a maga nemében, ízre pedig egyformán fenséges. Az árkényszerben lévő gyárak olyan parenyicával árasztják el a diszkont áruházak polcait, amelyek sem állagban, sem ízben nem emlékeztetnek arra, amit füstölt parenyicának hívunk.