Forgott itt tank ötvenhatban, meg nagy hollywoodi mozi alig 50 évvel később. Hogy aztán Spielberg stábja után pár hónappal tüntetők lába verje itt újra a flasztert. Ez a tér csupa történelem, és most az egyik szegletében Szabadság Bisztró néven éled újra a múlt.
Budapesten az 1900-as évek elején közel 500 kávéház és kisebb kávézó nyitotta meg kapuit – köztük a Szabadság Bisztró is (1902). A századelő kedvezett az új típusú vendéglátóhelyeknek. A lakhatási viszonyok sanyarúak voltak, drága volt a világítás, a tüzelő, így a fényes, díszes, jól fűtött terek kapóra jöttek. A nagykávéházak írókat, költőket, színészeket, művészeket, kabarécsillagokat vonzottak. Ahova ők jártak, oda jártak a szép nők, és ahol a szép nők megjelentek, ott felbukkantak a gazdag férfiak. Ezen egyszerű képlet mentén vált a kávéház az információcsere, a pezsgő szellemi élet, a sokrétű tájékozódás, az újságolvasás, a demokrácia, az alkotás terévé. Tündöklésüknek a kommunizmus vetett véget, mely nem kedvelte a szabad gondolkodás, a gyülekezés helyszíneit, így az államosítás kényszerpihenőre küldte a kávéházakat.
A szabadság anno
A Szabadság Kávéház helyén a XIX. században laktanya állt. Falai között végezték ki Battyhány Lajost, amire a tér közepén a Battyhány-örökmécses emlékeztet. A rosszemlékű épületet lebontották, az újonnan emelt ház földszintjén a Strausz család 1902-ben nyitotta meg kávéházát, amely az 1849-es szabadságharc emlékére a Szabadság nevet kapta. A szecessziós jegyeket mutató grandiózus tér hamarosan kedvelt lett a budapesti értelmiség körében, Ady Endre is itt írta a Harc a Nagyúrral (1906) című versét. A fénykornak, a szecessziós pompának a kommunizmussal befellegzett, a grandiózus részleteket elfalazták. A Spartacus Presszóra átkeresztelt hely az eredeti funkciót tovább vitte, így akadályozva meg azt, hogy a rendszerváltást követően bankfiók vagy más egyéb üzlet nyíljon a történelmi falak között. Mindez azt jelenti, hogy a hely 117 éve arról szól, aminek szánták, vagyis a vendéglátásról.